Get Adobe Flash player

Szavazások

Melyik 3D rendszer vált be számodra a legjobban?
 

Belépés

Hírlevél







Impresszum

Elit Mozi, Sopron

Az első mozi 1911-ben épült Hartmann Jakab és Keresztély testvérek részére a Lachner Kristóf utcában szecessziós és az 1900-as évekre jellemző barokk stílusban. A 100 néző befogadására alkalmas létesítmény 12 évre kapott működési engedélyt, amelynek leteltével a Hartmann fivérek egy nagyobb filmszínházat építettek a Torna utcában. A barokk jegyeket magáénak tudó épület 460 fő befogadására volt alkalmas és 1926. október 30-án nyílt meg.

A filmszínház eredeti neve Elite Mozgó, melyet a második világháború után Szabadság Filmszínházra módosították, egyúttal át is építik és a megyei moziüzemi vállalat vette át. Belül szocreál falambériát és álmennyezetet kapott, amely a rendszerváltás után a belső elöregedés miatt életveszélyessé vált. Ezt az 1995-ös üzemeltetési és működtetési pályázat nyertese lebontatta és az eredeti 1926-os tervek alapján, a régi pompájában helyreállíttatta. Ekkor a mozi visszakapja régies nevét, azóta Elit moziként üzemel. A filmszínház technikáját és kéttermessé kialakítását a 80-as években kapta. Az akkori Győr-Moson-Sopron Megyei Moziüzemi Vállalat alakította ki a kijárati rész tetőszerkezetének átépítésével a Huszárik terem nevű művész teremet (eredetileg 28 fős, jelenleg 40 fős), mely lassan 3 évtizede szolgálja a mozgókép kultúra szerelmeseit Sopronban.

1996-ban egy betéti társaság vette át az üzemeltetést a várostól, bérleti díj ellenében. Két éven keresztül teltházas előadások jelezték a soproniak moziba járási igényét. A nézőszám adatok alapján a soproni Elit akkoriban a 6. leglátogatottabb vidéki filmszínház volt hazánkban. Azonban 1998-tól, amikor megnyílt a pláza és benne egy 7 termes multiplex mozi, rohamosan csökkenni kezdett a nézőszám és az Elit a csőd szélére került. Csak az önkormányzat pozitív hozzáállásán múlt, hogy nem zártak be, mert fontosnak tartották, hogy a városnak egy független filmszínháza legyen. A mozi így mentesült az egyébként jogosan beszedendő bérleti díj alól, de ha nehezen is, fennmaradtak. Az életben maradásban a legnagyobb érdeme a Magyar Mozgókép Közalapítványnak volt, akinek normatív művész mozi fenntartási támogatása több mint egy évtizeden keresztül biztosította a fedezetet a működéshez. A multiplex nyitása után három évnek kellett eltelnie, hogy sikerüljön visszaszerezniük az eredeti nézőszám 30-40 %-át, ám ezután újabb csökkenés indult meg, amely a válságos években végzetesnek bizonyult. Részben az anyagi források elapadása és az alacsony látogatottság miatt végül 2011. április 6-án hosszabb időre elsötétült a nézőtér. A búcsúvetítésekre június 3-5 között került sor, ahol az elmúlt hónapok alkotásait tűzték műsorra 600 forintos jegyárral. Az előadások egyes filmeknél szinte telt házzal futottak. Az utolsó előadáson A király beszédét mutatták be.

Ám ezzel nincs vége! Sopron város önkormányzata nem vette vissza az épületet a mozitól, így nem volt kérdés, hogy miként üzemeljen tovább. Egy lelkes csapat 2011 októberében megszervezte az Elit Mozimaratont, amely kimagasló teljesítményt ért el. Az eredményt látva rendszeresíteni kívánják ezt a programsorozatot, amely kéthavonta nyújt 5-7 nap folyamatos moziüzemet az elmúlt hetek és hónapok nagy sikereiből és művészfilm kínálatából.

A soproni hagyományos filmszínház épületét a belvárosban, a Torna utca 14 alatt találjuk, a Várkerülettől néhány perc sétával könnyen elérhető. A zöld épület könnyen felismerhető, itt van a mozi bejárata is. Bent az előtér tágas, padokkal kialakított, a pénztárban a készpénzes fizetés mellett számos kultúra utalványt is elfogadnak, mellette egy széles kínálattal rendelkező büfé is van. A bejárattól balra nyílik a 337 fős nagyterem, amely lejtős üléssor elrendezésű és barna szövetborítású, faszékekkel szereltek fel. A mennyezet stukkó díszekkel ékesített, hosszában több helyen megtört boltív formájú. Az oldalsó falakat bordó szövettel borították be a hang megfelelő terjedése és esztétikai kialakítás miatt. A hátsó sorok felett található a karzat, ahol az előzőek szerint találhatók ülések. A vászon teljesen kitölti a helyét, amely előtt a minden előadás után összehúzódó függöny lóg. A kitűnő akusztikát a Lege Sztereo hangrendszer teszi tökéletesebbé, a mozgóképet pedig 2 db Meo 5XB típusú szolgálja. A kisterem egy másik bejáraton közelíthető meg, itt csupán 40 ülőhely van, kedvező kialakítás egy filmklub helyiségnek. A kis vászonra sugárzott film a gépházban található TK vetítőgéppárnak köszönhető, amelyet hazánkban már ritkaságnak számít működés közben látni. A terem sík széksor elrendezésű, mozgatható ülésekkel berendezett, hangzása mono. Mindkét terem légkondicionált, a nagyterem akadálymentesített is.

A filmkínálata leginkább az art filmekből és a nagyobb sikerprodukciókból állnak. A város művészfilm kedvelő polgárai és a környék lakossága egyetlen megfizethető szórakozási lehetősége ebben a moziban van. Jegyárai is igen csalogatók, hiszen egy teljes árú jegy 600 forintba kerül, 10 alkalmas bérlet 5000 Ft.

A város hűséges maradt szeretett mozijához - és bár digitális vetítője nincsen - reményeink szerint még néhány évig biztosan el tudja kápráztatni nézőközönségét.

 
IWIWSatartlapDel.icio.usFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés az oldalon

Keress a Facebookon

Megosztom a világgal

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég és 1 tag böngészi

Stratégiai Partner

filmajanlo.hu

Partnereink

Filmtrailer
kockablog - Filmek, sorozatok, játékok és hardware - minden ami Kocka.
Filmkaptár
webroyal.hu - Tárhely, domain, weboldal