Programajánló

Szavazások

2011 II. félév legjobb filmje
 

Belépés



Hírlevél







Impresszum


Designed by:
SiteGround web hosting Joomla Templates
Címlap MoziTúra Ambrus Mozgó, Szeghalom
Ambrus Mozgó, Szeghalom PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Forgács Balázs   
2010. június 20. vasárnap, 16:40

Szeghalmon már 1906-ban voltak filmvetítések a Polgári Olvasó Egyletben, amely 1912-ben a Kávéház nagytermébe költözött. Ez volt a mozi elődje. 1924-ben a falu főutcáján épült fel az 500 férőhelyes Ambrus Mozgó. Építtetője és üzemeltetője egy helyi gazda, Ambrus Imre, aki örökségét és vagyonának nagy részét a mozira költötte. 1925-től már vetítettek benne.

Az épület szecessziós, neobarokk stílusban épült Czoczek Alajos építész tervei alapján. Akkoriban a falu legtetszetősebb épülete volt és a környék legszebb mozija is. A homlokzat felett egy kör formájú fémkeretben, vaslemezből készült betűkből az Ambrus Mozgó elnevezés volt olvasható. A belsejében a szecessziós stílusjegy uralkodott, a legtöbb díszítést a páholyok és az erkély kapta. 1939-ban átépítés következtében 6 méterrel növelték a nézőtér hosszát, amely így 600 férőhelyessé vált. Még ebben az évben elkészült a végrendelet, amelyben a tulajdonos halála esetén a mozgó a városra száll, az itt élők szellemi gyarapodására. A mozi működtetésében a családtagok és rokonok segítettek. A háború alatt sem szünetelt a filmvetítés. Inflációs időben terményekért, tojásért és árucikkekért cserébe is lehetett filmet nézni. 1950-ben került sor az államosításra és átnevezték Ady Mozivá. 1951-ben Ambrus Imre meghalt, egészségének megromlásában szerepet játszott a filmszínház elvesztése is. 1956-57-ben a mozi homlokzatát átalakították, a díszítéseket eltüntették, az ívelt vonalakat vízszintesek váltották fel. A belső átalakítás során a 600 férőhelyet 412-re csökkentették. 1960. november 7-ére szélesvásznúvá építették a mozit, 1961-re a nézőtéri berendezések is átalakultak. 1962-ben a Békés Megyei Moziüzemi Vállalathoz került. 1963-ban színházi előadások megtartására is alkalmassá tették a színpadot, új öltözőket építettek. Már ezt megelőzően is volt ünnepségek, hangversenyek, művelődő előadások, különböző rendezvények színhelye. Nem egyszer politikai fórumokat is tartottak itt. 1983-ban egy nagymérvű átalakítás valósult meg, melynek során összekapcsolták a mozi épületét a Művelődési Központtal (Ambrus Imre volt lakóházával). Az épület belső boltíves mennyezetét kibontották, így az eredeti fa tetőszerkezet láthatóvá vált. A falak a lámpáknál faburkolattal látták el, a 450 férőhelyű nézőtér 330-ra csökkent, így a kevesebb néző számára kényelmesebb elhelyezést lehet biztosítani.  1991-ben újra a város kezébe került, amely a Művelődési Központnak adta át üzemeltetésre. 2005-ben a Fite vetítőgépeket, használt, de remek állapotban lévő Meo 5XB típusú vetítőgépek váltották fel, az üléseket párnázott felhajtatósra cserélték.
Jelenleg a mozgó a Tildy utca 30. alatt található. A 275 fős terem részben faborítású, ívelt fa tetőszerkezetű, erkélyből, oldalpáholyból és szinte sík üléssor elrendezésű földszinti nézőtérből áll. Alsó szinten hátul földszinti páholyok is találhatóak. A vetített kép a nagy vászont teljesen kitölti, a rálátás a hátsó sorokból is kiváló. Hangzása mono. Hetente egy filmet vetítenek az elmúlt hónapok premierjeiből, péntekenként 19 órakor. A jegyár baráti, mindössze 400 forint.
Csak remélni tudjuk, hogy Ambrus Imre öröksége még a nehéz időket is túlszárnyalja és marad továbbra is Szeghalom szellemi gyarapodásának mozgatója!

 
IWIWSatartlapDel.icio.usFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés az oldalon

Ki olvas minket

Oldalainkat 26 vendég böngészi

Stratégiai Partner

filmajanlo.hu

Partnereink

Maoma - Magyarország Ma
kockablog - Filmek, sorozatok, játékok és hardware - minden ami Kocka.
Filmkaptár
Filmtrailer