Get Adobe Flash player

Szavazások

Melyik 3D rendszer vált be számodra a legjobban?
 

Belépés

Hírlevél







Impresszum

Apolló Mozi, Pécs

A város első mozijának épült létesítménye 1912-ben nyitotta meg kapuit a pécsi nagyközönség előtt Apolló néven. Az egy termes filmszínház 600 férőhelyes volt. A két világégést átvészelte, majd az 50-es évek elejétől a Baranya Megyei Moziüzemi vállalat vette kezelésbe. Virágzó kora az ’50-es, ’60-as évekre tehető, ekkoriban vetítettek filmszemléket is. A ’70-es években kapott egy 120 fős termet, amelyet az udvaron keresztül lehetett megközelíteni.

Pécsett itt vetítettek először szervezett vetítéseket, art filmeket és 25 éve itt működött az első filmklub. A rendszerváltást követően az önkormányzat, később az Intercom Rt. kezelésébe került. 1999-ben a multiplex megnyitása komoly forgalomcsökkenést okozott és az üzemeltető is továbbadott az épületen, amely a városra szállt. Mivel a közelben egy másik filmszínház is működött, így annak üzemeltetése mellett döntöttek a városatyák és az Apolló 2000-ben bezárta kapuit. Csak 4 évvel később 2004 szeptemberében nyitott újra a Cirko Film - Másképp Alapítvány gondozásában. A szervezet egy igen erősen leromlott állapotú építményt vett át, ezért 2003-ban nagy volumenű felújítást hajtottak végre. Az addigi nagytermet teljesen szétbontották. A földszinten egy pub-ot alakítottak ki, az emeleten pedig a jelenlegi 2 terem kapott helyet, ahol az egykori nagyterem páholya és gépháza volt. A régi kisterem területén ma lakóépületek állnak.
Az épület homlokzata eredeti szépségében a Perczel Mór utca 22. alatt található. Belépve egy aulában találjuk magunkat, ahonnan lépcsőn felfelé vezet az út a termekhez. Különböző színnel megvilágított falak és régi vetítőgép gyűjtemény teszi különlegessé a belsőt. A pénztárablakhoz egy sötét tónusú folyosón lehet eljutni. Itt készpénzzel és kultúra utalvánnyal is válthatunk jegyet, de elfogadják a budapesti Cirkó Mozi éves bérletét is. Rögtön jobbra található a 105 férőhelyes „16mm” és a 40 fős „Super8” nevű termek, melyek egykor használt vetítési formátumról kapták a nevüket. Ötletes! A gépházakban egy pár Meo 5X és egy pár Meo 5XB típusú vetítőgépek mellett a nagyteremben egy e-cinema projector is dolgozik. A termek lépcsőzetes üléssor elrendezésűek, mindkettő első sorában régi fotelek díszelegnek, amelyet a budapesti Cirkó-Gejzír moziban szokhattunk meg. A vetített kép jó minőségű, a hangzás a nagyteremben Dolby Stereo, a kicsiben mono.
Műsorkínálata leginkább a kisebbségek, másságok és az alternatív kultúrát bemutató filmekből áll, de nagyobb volumenű art műveket is levetítenek, esetenként egy-egy nagy moziból átvett populárisabb alkotás is műsorra kerül. Célközönsége sokrétű, szinte minden korcsoport megmutatkozik itt. Jegyárai barátiak, egy felnőttjegy 850 forintba kerül, míg egy nyugdíjas- és diákjegy 500 forint. Ugyanennyi az ár annak, aki 17 óra előtt kezdődő filmre vált jegyet. Az első filmvetítés 15-16 óra körül kezdődik, az utolsó pedig többnyire 20 órakor.
A mozi egész hangulata más, mint az eddig megszokottak, sugallva azt, hogy nem mindennapi filmekben lesz része annak, aki ellátogat ide. A filmszínház csupán 10 évre kötött szerződést a várossal, tehát 2014-ig biztosan üzemel az Apolló.

 
IWIWSatartlapDel.icio.usFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés az oldalon

Keress a Facebookon

Megosztom a világgal

Ki olvas minket

Oldalainkat 13 vendég és 1 tag böngészi

Stratégiai Partner

filmajanlo.hu

Partnereink

Filmtrailer
kockablog - Filmek, sorozatok, játékok és hardware - minden ami Kocka.
Filmkaptár
webroyal.hu - Tárhely, domain, weboldal