|
Egy blogon másfél éve kezdtem a mozik bemutatását (mozikritika írást), először Budapesten, majd a vidékieket is. Ez tekinthető a honlap elődjének. Azóta több bátorítást kaptam afelől, hogy mindezt emeljem magasabb szintre és ez most valóra vált. A mozik, főleg a kicsik nagyon nyitottak a kezdeményezésemre, örülnek, hogy nagyobb teret kapnak az ismertségben. Létünk egyelőre nem bolygatta meg a mozivilágot, de remélem, hogy a célunk elismertséget szül és a csökkenő mozilátogatási tendenciát – ha nem is nagyon – befolyásolja.
|
|
Írta: Forgács Balázs
|
|
2012. január 18. szerda, 09:15 |
|
Kenese egyike volt azon Balaton-parti településeknek, ahol elsők között létesítettek mozgóképszínházat. Kurucz István (1883. Kutas) 1934-ben telepedett le Kenesén. Megvásárolta a falu központjában lévő Nagy vendéglőt és a vendégfogadóhoz tartozó istállót átalakította mozivá.
|
  
|
|
Írta: Forgács Balázs
|
|
2012. január 05. csütörtök, 14:09 |
|

A mai Agria Park területét Eszterházy Károly püspök adta át Egernek azzal a szándékkal, hogy a városban országos vásárokat tudjanak rendezni. 1894-ben Dohánygyár épült rajta, amely 1973-ban bemutatóüzem lett. A Wallis csoport 2005-ben vette meg, hogy oda bevásárlóközpontot építsen. A plázában több üzlet között helyet kapott egy 3 termes miniplex mozi is, amely 2008. április 8-án nyitotta meg kapuit. Az üzemeltetési feladatokat a város tulajdonában lévő Agria Film Kft. kapta meg.
|
  
|
Írta: Forgács Balázs
|
|
2011. december 09. péntek, 13:15 |
|
Az első mozi 1911-ben épült Hartmann Jakab és Keresztély testvérek részére a Lachner Kristóf utcában szecessziós és az 1900-as évekre jellemző barokk stílusban. A 100 néző befogadására alkalmas létesítmény 12 évre kapott működési engedélyt, amelynek leteltével a Hartmann fivérek egy nagyobb filmszínházat építettek a Torna utcában. A barokk jegyeket magáénak tudó épület 460 fő befogadására volt alkalmas és 1926. október 30-án nyílt meg.
|
   |
|
Írta: Forgács Balázs
|
|
2011. november 29. kedd, 23:58 |
|
„…Uránia magyar tudományos színház folyó hó 18-án este 8 órakor Tapolczán az Eibenschütz-szálló nagytermében előadást tartott. …A mű három felvonásból állt. 188 színesen vetített és 6 mozgóképpel. …A darab után a Martinique szerencsétlenségét mutatták be mozgóképekben.” / Tapolczai Lapok 1903. április 19. /
|
  
|
Írta: Forgács Balázs
|
|
2011. október 18. kedd, 07:44 |
|
A zsidó származású Décsi Gyula, az első magyar mozgószínház megalapítója, a mai Művész Mozit Mozgókép Otthon néven nyitotta meg 1910-ben. 1919-ben a Corvin Filmgyár és a Filmkereskedelmi Vállalat Rt. érdekeltséget vállalt benne, hogy filmjeiket minél szélesebb körben be tudják mutatni. 1930-tól Décsi Mozi lett, ekkortájt itt mutatták be Budapesten az első színes- és hangosfilmet, a ’40-es évektől Deák Moziként vált ismertté, majd feltehetően az államosítás időszakában Fáklya névre változott, később a Művész nevet viselte.
|
   |
|
|
|
|
|
1. oldal / 13 |