Programajánló

Szavazások

2011 II. félév legjobb filmje
 

Belépés



Hírlevél







Impresszum


Designed by:
SiteGround web hosting Joomla Templates
Címlap MoziHír Mozivédők tűntetése
Mozivédők tűntetése PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Forgács Balázs   
2010. augusztus 26. csütörtök, 19:54

Éliás András, a Mozivédők életre hívója öt év szünet után ismét utcára invitálta az embereket, hogy együtt követeljék a régi filmszínházak üzembe helyezését és a meglévők megóvását. 2010. augusztus 26-án 17 órakor a Margit körúton található egykori Átrium Mozi bejárata előtt gyülekeztek az érdeklődők, meg-megálltak a járókelők.

A beszéd előtt a Mozgófénykép című verset hallottunk Babits Mihály tollából egy színművész előadásában. Ezután Éliás András szólalt föl. Röviden összefoglalta az 1999-2003-ig lelkesen tevékenykedő „egyesületük” főbb eredményeit. Majd utalva a közelgő önkormányzati választásokra választ kaptunk, miért is szerveződött újra a társulat. Éliás elmondta: „A jelenlegi városvezetés ugyanis nem volt tekintettel a nehéz versenyképességű mozikra és megszűntette, eladta azokat. Mára már valószínűvé vált: új városatyja lesz a fővárosnak. Az egyik jelölt választási ígéretében elhangzott a mozik védelme is. Ezt az ígéretet próbáljuk betartatni a leendő vezetéssel. Követeljük továbbiakban a Hunnia és az Európa mozik megmentését és az Átrium mozi újbóli megnyitását. Működtetésével az Uránia Nemzeti Filmszínházat bíznánk meg – kizárva az üzemeltetési feladatokból a Budapest Film Zrt-t – szombatonként három vetítéssel. Felvetődött, hogy a mozis fesztiválok színhelyévé is válhatna. Természetesen minden segítségünket felajánljuk az önkormányzatnak."
A mozivilág.com reménykedik a fentebb elhangzottak megvalósulásában, de felhívná a kedves olvasó figyelmét az alábbi tényekre:
- a Budapest Film a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő mozi-üzemeltető cég;
- a Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. (Uránia) pedig a Magyar Állam tulajdonában van;
- a mozi üzemszerű működtetéséhez komoly felújítási munkálatokra van szükség, melyet nehezít az épület műemlék jellege.
Ebből kitűnik, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nincs jogköre egy állami tulajdonú céget kötelezni.
A Hunnia és az Európa mozik épülete a Budapest Film tulajdonát képezik. Az üzemeltetési jogokat évek óta bérbe adják. Tudomásunk szerint a Budapest Film a két ingatlan értékesítéséből szeretné fedezni meglévő filmszínházainak felújítási munkálatait (az ingatlanokra kiírt értékesítési pályázatra nem érkezett piacképes ajánlat).
Bő tucatnyi tüntető hallgatta végig a szónoklást bízva abban, hogy a jövőben tényleg megvalósul a régóta dédelgetett álom: megmenekülnek az egykor szebb napokat látott filmszínházak és újranyit az Átrium.

 
IWIWSatartlapDel.icio.usFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés az oldalon

Ki olvas minket

Oldalainkat 28 vendég böngészi

Stratégiai Partner

filmajanlo.hu

Partnereink

Maoma - Magyarország Ma
kockablog - Filmek, sorozatok, játékok és hardware - minden ami Kocka.
Filmkaptár
Filmtrailer